Kaptam egy emailt, hogy szeptember 17-én indul az a közbeszerzési referens tanfolyam, ami nem jött össze tavasszal. Pénteken lesz a beiratkozás, január-február környékén pedig már lesz is papírom arról, amit 12 éve csinálok. Persze vannak fehér foltok, ezért nagyon várom, milyen is lesz. Annak külön örülök, hogy előtte 2 nappal megyünk egy előadásra, pont a törvény jelentős változása miatt. Ma ezt szerettem.
körmözés :)
(hehe, mindennapi köröm
)
Én ma annak örültem a legjobban, hogy végre elmerészkedtem a “körmös” lányhoz. Íme a végeredmény:
hangos nevetés
A majdnem 3 hónapos kislányom (12 hetes és egy napos – 85 napos), ma először nevetett hangosan…eddig “csak” mosolygott…:) Nevess még nagyon-nagyon sokat!!!!
közel/régmúlt
Egy ismerősöm fényképeit nézegettem az iwiwen, amikor 3 albumot vettem észre nála.
Egyikben általános iskolánkban készült fekete-fehér képek, másikban lakótelepi képek, a harmadikban a közelmúlt tartott osztálytalálkozójukról voltak színes képek feltöltve.
Elfogott a nosztalgia, és hatalmas löketet adott az évfolyamtalálkozó megszervezéséhez. Kimondani is sok, de több mint 20 éve nem láttam az általános iskolai osztálytásaim zömét.
Izgalmas feladat lesz. Cca. 80 embert kell megkeresni.
Múlik az idő. Ezt nem szeretem.
Mégis ma ezt szerettem.
Munka
Behívtak egy interjúra. Ez azért nagy szó, mert errefelé még álláshirdetés is kevés van az én szakterületemen.
Ő
Jó tudni, érezni, hogy van egy lény a földön, akinek mindegy, hogy hogy nézek ki: csúnyán-szépen-hajfestékesen-kómásan-hajcsavarokkal-otthonkában; mindegy, hogy mennyire van rossz kedvem, nem lényeges, hogy előző nap mérges voltam rá, amiért nem úgy viselkedett, ahogy azt kellett volna.
Minden mindegy, hisz ha megsértődik is, 2 perc múlva örömmel rohan hozzám. Megérzi, ha nincs hangulatom játszani: bohóc lesz belőle és produkciót csinál, melyen nincs ember a Földön, aki ne mosolyodna el…
Tudja, hogy mikor kell az óriási testével úgy megközelíteni, hogy érezzem azt:”hééé gazdi, ne szomorkodj máár”.
Nem érdekli, ha a nap végén, mikor végigszimatolja a ruhám, érzi, hogy milyen fajtársaival találkoztam és játszottam, Ő mindig csak felhőtlenül ÖRÜL…
Szeretem Bendzsuszmalabanduszt, a “kiskutyám”:)):)
dán utcazenészek
nem volt nálam a kamerám. nagyon jók voltak. 3 fiatal srác. az egyiknek istenkirály hangja volt.
népi bútor
Ezt nekem, de azonnal! Jajj, de szeretem!
http://picasaweb.google.hu/lh/photo/131HPwcdmiBkunNHkqd7Z3dq86am8atoOy0QRGDRJu0?feat=embedwebsite
csocsik
Ma ezek vártak reggel a melóhelyen az asztalomon. Még sosenem kaptam ennyi csocsit egyszerre névnapomra.
(Az egyik már meg is van kezdve.
)
miért érdemes tanárnak menni…
Ha szülési szabadságra mész….a tgyás több, mint a fizetésed….na jó, mikor a fizetésed kapod, akkor kevesebb az éjszakai műszak
Rántott halacs
Elment halászni, megfogta, hazavitte, megpucolta, bepanírozta, kisütötte, én meg megettem. ![]()
Nincs ennél jobb, főleg, ha nekem csak az utolsó fázis feladat jutott.
Ma ezt szerettem.
Sosem késő
Ma megjött a hivatalos levél az egyetemtől, hogy felvettek.
sablon(os)játék
Szeretem a változatosságot, de csak úgy, hogy közben állandó is marad néhány dolog. Az állandóság Ti vagytok azaz a tartalom, a változatosság pedig ez a honlap, mely mindig új külsővel büszkélkedhet. Tudom, néha agybajt kaptok, hogy mindig mást találtok itt, de ma is olyan szép sablonokat találtam, hogy muszáj felpakolnom ide őket. Így az elkövetkezendő tíz napban biztos mindig cserélgetni fogom őket, ezért előre is elnézést kérek.
Nekem ez egy játék, és én ezt ma is nagyon szeretem!
Nosztalgia
Hat évvel ezelőtt tagja voltam egy gimnáziumi színjátszó csoportnak, életem legjobb csoport-élménye a mai napig. Megjártuk a debreceni, a pécsi, a pozsonyi és a moszkvai színházi fesztiválokat, együtt örültünk, nevettünk amikor sikerünk volt, együtt sírtunk, amikor igazságtalanság ért minket. Buliztunk, rengeteget ittunk (Moszkva vodka és pezsgő nélkül nem létezik), táncoltunk, beszélgettünk, egyek voltunk.
Aztán elballagtunk a gimnáziumból, megszakadtak a kapcsolatok, más irányokba indultunk el mindannyian. Éljen a web0.2, természetesen megtaláltuk egymást és végre a mai estére megszerveztük a nosztalgia-estet. Voltak, akik hat éve nem találkoztak egymással, vannak, akik napi szinten tartják a kapcsolatot, vannak, akik fél évente egyszer bejelentkeznek, van, aki anya lett, van, aki az esküvőjére készül, van, aki még tanul, van, aki dolgozik.
Ma este viszont néhány órára mindenki ugyanaz az ember lett, aki akkor hat évvel ezelőtt volt, végignéztük a kedvenc fellépésünk felvételét hatalmas nevetések közepette, felidéztük az emlékeket, kicsit visszahuppantunk a régi barátságokba.
És én ezt ma nagyon-nagyon szerettem.
esti kánikulában
a naptárnak és új külsőnek örültem ma:)
















