élni
Ma őt szerettem, mert elgondolkodtatott, s kimondta helyettem a hetek óta kinemmondottat.
Háy János: Élni
(részlet)
“Hát gyávák volnánk mindahányan, akik átjutunk ép bőrrel a határon? Vagy néhányan átmentik a bátorság tüzét? Vagy mindenki átment valamit, csak nem meri kimutatni, hogy bátor? Félünk attól, hogy bátrak vagyunk? Olyan országban élünk, ahol nem divat bátornak lenni? Ahol ha igazságtalanságot látunk, behúzzuk fülünket-farkunkat, és hallgatunk? Ahol ha konfliktust észlelünk, eloldalgunk, s mire egy vita kirobbanhatna, mi már árkon-bokron túl? Ez az ország, ahol senki nem mer kockáztatni? Vagy nincs olyan ország, ahol volnának emberek, akik kockáztatnak? Azok a hősök, akik a múltban egy életem, egy halálom, s akár a pusztulásnak vetették oda magukat a jóért, nem léteztek? A hősi korok csak az utódok meséiben élnek? Akkor is gyáva emberek éltek, ahogyan most? A nagy korok is kis korok voltak a maguk korában? Akkor a mi korunk is lehet nagy kor? Csak a halálunk után? Vagy most is, ha jobban körülnézünk, látunk bátrakat? Olyanokat, akik nem engedik, hogy más ember akarnokságán felőrlődjön a személyiségük? Itt vannak és bátran cselekszenek, csak nem vesszük őket észre? Nem veszzük észre, mert mi gyávák vagyunk, s azt akarjuk hinni, hogy mindenki gyáva és csak így lehet élni?!”
Annyira csodálom mindig azokat az embereket, akik ilyen húsbavágóan, világosan le tudják írni azokat a gondolatokat, amik engem is foglalkoztatnak, csak nem tudom formába önteni őket. Egyébként minden mondata annyira lényegretörő, hogy akár mindegyik külön-külön megvitatásával el lehetne tölteni egy estét.