Péntek esti ünnep
Gyertyafényes vacsora, mindenféle alkalom nélkül, csak úgy, mert szeretem B.-t, mert jó huncutkodni, mert vége a hétnek. Lecsós szelet, bor, gyertyafény. Remekül kitaláltam. Cinkostársam volt a hentes fiú, viccelődött és nagyon szép karajt adott, és B. édesanyja, aki a telefonban elmesélte, mi a zamatos és omlós hús titka (‘Tedd bele a szívedet is!’). Izgatottan készültem a meglepetésre, kuncogva szeleteltem a karajt, kuncogtam a paradicsomaprításnál és Az Ünnepi Abrosz vasalása közben. Hamisan dúdolgattam (nem az izgalomtól, mindig hamisan dúdolok), fakanállal a kezemben táncoltam és alig vártam, hogy B. hazaérjen. Amikor meglátta a szépen megterített asztalt, elakadt a szava, nagyon élveztem az örömét. A lecsós szelet isteni finom lett, biztos azért, mert beletettem a szívemet is, nevettünk és bort ittunk, a zűrös hét meg eltűnt a gyertyafényben.
