ma ezt szerettük

mindennapi örömeink

20 január
5Comments

Kálloy Molnár Péter: Úton

Ugye valami furcsa indulásból én musical rajongó (is) vagyok. Kálloy-t éppen ezért nem csak a Beugróból vagy a S.Ö.R – ből ismerem. Volt már egy szólóalbuma (merthogy zenét is szerez, verseket is ír), a Nő után, ami csak egy szűk körben lett ismert (talán azért, mert túl igényes lett?).

Nemrégiben jelent meg az új lemeze, a Pesti Álom. A zenei alapokat és a szövegeket Kálloy írta, a hangszerelést Hrutka Robi csinálta, és kis hazánk talán legjobb session zenészei segítségével rögzítették az új dalokat.

Kicsit Pierrot – os lett. A hangzás sok esetben hozza azt a melankólikus dallamokat, amiket a Babaházak vonulaton hallhattunk. A szövegek is inkább a komolyabb, néha befordulósabb hangulatot hozzák. Nem könnyű lemez, talán még arra sem ajánlanám, hogy könnyed kikapcsolódásként este tegyük be háttérzenének. Itt minden szónak jelentése van – és igazi csemegéket lehet találni a sorok között. Van persze vidám-poénos-pörgős-rockos nóta is, de tényleg nem ez a jellemző.

Ez a szám a kedvencem az albumról. A szövege szerint egy autózós dal, és tényleg az. Már-már magyar Chris Rea :) Ülj be az autódba, irány az országút, kora hajnal vagy késő este, tedd be ezt a számot, és nem fogod megállni, hogy ne tedd repeat állásba a CD-lejátszót.

Kálloy Molnár Péter : Úton

 

5 Responses to “Kálloy Molnár Péter: Úton”

  1. Paloma Negra szerint:

    Ez a dal kivezet a télből :) )

  2. thomas szerint:

    Ma reggel ezt a számot szerettem :)

  3. Stella szerint:

    Én meg ezt az oldalt szeretem. Ma, és máskor is. :)
    Kállóy Molnár meg tök szexi ezen a képen :)

  4. Stella szerint:

    Bocsánat! Kálloy Molnár (elnézését kérem)

  5. marleen szerint:

    Hát, azért szexinek épp nem nevezném :D

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment