ma ezt szerettük

mindennapi örömeink

Archive for január 24th, 2010

24 január
5Comments

Büszke…:)

marha büszke vagyok, sikerült megcsinálni az első gyöngy medálom…..kicsit ferde, kicsit kacska, meg szebb is lehetne..na de az én gyerekem:))) a kép nem túl jó, de kameraérzékeny:))DSC00409

( ellenben semmit nem dolgoztam egész hétvégén…ajajajajajajjjjj)

24 január
7Comments

Stircelt krumpli majdnem vásáriasan

Mindenféle vásárok számomra legnagyobb fénypontja a jól elkészített stircelt burgonya. Tavaly fedeztem fel a Mesterségek ünnepén, amikor éhesek voltunk és ez volt számomra az egyetlen elfogadható árú és még jól is kinéző kaja. Hatalmas adagot adtak a Várban potom 450ftért, ami a tócsni 700-as árához képest valljuk be igen zseebbarát volt, é még a barátosném is jóllakott az egy adagból, nem úgy a tócsnijával…..azóta minden vásáron keresem, és egyre döbbentebben tapasztalom az áremelkedést. A karácsonyi vásáron annyira vérlázítónak tartottam a 700/adag árat, hogy csak 3szori ki-zarándoklásunkkor szántam rá magam…hideg volt és ” nemfinom”.. Ellenben a nevét nagy nehezen sikerült megjegyezni, s otthon teljes hévvel felszáguldottam a netre, hogy na majd jól megkeresem a receptet. Szerintetek találtam? hát NEM..vagyis amit találtam , annak köze  nem volt ahhoz amit én a Várban ettem….volt itt egyben sül lepénytől kezdve a hagymás paprikás krumpliig minden. Feladtam. Mígnem ma megszállt az ihlet…és megcsináltam…majdnem olyan, sőt….olyan lett volna, ha nekem is van 1,5 méter átmérőjű serpenyőm :) Szóval aki szereti a stircelt krumplit, és esetleg van használható receptje ötleteljünk, hátha az is jó lezs:) Ja és az egész lábos kijön szerintem egy százasból:)